Idén kilencedik alkalommal rendezték meg a Tisza-tó maratont. A szervezők egy 65 és egy 130 km-es pályát jelöltek ki a Tisza-tó körül. A pálya az ország egyik legsíkabb versenypályája, a 65 km-es kör kb. 0 méter szintemelkedést tartalmaz.
A zéró szintet viszont kompenzálja a pálya keskenysége, a verseny nagy része a tó köri gáton található aszfaltozott úton halad, végig 3-4 méter széles.

A tőlünk 350 km-re található versenyen idén egy fővel vettünk részt.
Knézics Attila indult a 65 Km-es távon.

A 130 és 65 km-es távot egymástól elválasztva, de egyszerre indították el a szervezők, lassú rajttal tették meg a Poroszló → Tiszafüred távolságot. Itt először a 130 km-es, majd 5 perccel később a 65 km-es távot indították el.
Attiláéknál a rajt után egyből beindultak a lószok, kb. 5 km-en keresztül rángatták egymást, mire 2 fő sikeresen megszökött.
Ez után nem volt nagy egység, menni senki nem akart, így a szökevények szépen el is távolodtak.
A gáthoz érve újabb rángatózások, itt kb. 20-an sikeresen elszöktek a főmezőnytől, köztük Attila is.
Innentől szépen összedolgozva darálták le a táv visszalévő részét, és sprintben érkeztek meg a befutóra.

A befutót is a nagyon szűk útra rakták a szervezők, ezért sokat számított a pozíció. Attila nagyon jól helyezkedett, és jól is sprintelt így a második helyen jött meg. Ezzel megnyerte a kategóriáját.

A verseny érdekessége, hogy Attiláék befutója előtt a méréshez használt gumi szőnyegen a felvezető autó nagy sebességgel hajtott át, és teljesen felhajtotta azt. Ez kicsit még izgalmasabbá tette a befutót.

Sajnos a versenyről a szervezők semmilyen képet nem tettek elérhetővé.