Az Esztergomban megrendezésre kerülő Pilis kupák hagyományosan a kerékpáros versenyszezon végének közeledtét jelzik. A kialakult pandémiás helyzet miatt éppen hogy csak elkezdtük a versenyszezont.
Szeptember idén az amatőr versenyzők jelentős részének az időfutamokról fog szólni, minden hétvégére jut legalább egy.

A versenytáv idén is egységesen mindenkinek 24 km, Esztergomból indulva 11-es főút, majd a Pilisi parkerdőn keresztül fel majdnem a Dobogókő tetejéig, a Két-Bükkfa nyeregig.
A táv első fele sík, majd lassan emelkedve következik a ~12%-os végkifejlet.
A pálya nem egyszerű nem csak síkon, hanem a „hegyen” is gyorsnak kell lenni.
A nehézségi szintet idén növelte még az időjárás is, 11 óra körül már bőven 30 fok felett volt a hőmérséklet, 1 óra után már 35 fokot mértek! Az év egyik legmelegebb napja volt.

Szombaton, részben ugyan ezt az útvonalat járta be Tour de Hongrie első szakasza, ezért 11-es főúton nagyon sok úthibát kijavítottak.

A versenyen két korcsoportban, három versenyzővel indultuk. Nem titkolt célunk az abszolút első hely megszerzése volt.

Master korcsoportban Somogyi Gergely, és Szél Gábor, U13-as korcsoportban pedig Péter-Lichtenberger Ábris indult.

Gergő a szokásos magabiztossággal előző nap még az indulásban sem volt biztos, nagyon nem szereti a meleget. Ennek ellenére fél 12 körül elrajtolt, kulcs/víz nélkül!
A tőle megszokott módon kellemes 354wattos átlaggal 41p 35s-es idővel az abszolút első helyen végzett!

Gábor már a 11-es úton elvérzett, többször is beszorult egy busz mögé, innentől fejben elengedte, és kategória 7-edik helyen végzett.

Sajnos Ábrisnak sem jött ki a lépés, a 11-es főutat nagyon túltolta, és kicsit elkészült az erejével, így kategória 4-ik helyen végzett.

Gratulálunk a srácoknak!