A szombati időfutam siker után, vasárnap ismét kormányt ragadtunk.
Az időjárás vasárnap a szebbik arcát mutatta, eső helyett, kellemes napsütés fogadott bennünket.
Mondhatni ideális verseny idő, nem volt meleg 15-16 fok.

Idén úgy döntöttünk hogy kizárólag a 60 kilométeres Villtek mezőnyversenyen indulunk el.
Egységben az erő!
Ezért szép számmal neveztük be a középtávra.
Varga Anita, Knézics Attila, Péter-Lichtenberger Ábris, Péter Balázs, Szerencsés József, Szél Gábor, Zsille Péter, és dr. Takács Ádám állt rajhoz. Így minden kategóriában volt legalább egy indulónk.
A pandémiás helyzet, és a kora őszi időpont ellenére, több mint 300-an nevezetek be.
A rendezőkkel előzetesen egyeztetve, az „A” depóból tudtunk indulni, így nem kellett a rajt előtt 20-25 perccel beállni, egy jobb helyért. Köszönjük ezt a szervezőknek!

A terv az volt hogy erőnléttől függően mindenki minél előbb végezzen, és lehetőség szerint gyorsan rostáljuk meg a mezőnyt.

A középtáv 10 órakor rajtolt, 2 kilométer lassú rajttal, a Zalakaros táblát elhagyva indult az éles verseny. A rajt után a csapat nagy része előre is állt, próbáltuk mi irányítani a versenyt.

5-6 kilométer után Rákoczi és Specziár Viktor elléptek a mezőnytől, ezt sem mi sem a többiek nem kezelték érdemben, ezért sikeresen el is távolodtak.
A mezőny többi része úgy érezte ma hogy ő érdemben nem csinál semmit, Gábor próbálta úgy üldözni őket, de a többiek inkább hátráltatták mint segítették.


A Zalaszabár-Kilimán közötti hullámos, emelkedős részen sikerült alaposan megrostálni a mezőnyt, tőlünk csak Gábor és Peti maradtak elől.
A mezőny továbbra sem akarsz összedolgozni, jönni mindenki tudott, de menni senki nem akart.
Gábor rendületlenül próbálkozott egy jó szökést kidolgozni, de arra a többségnek volt ereje hogy tegye a kereket.
Az utolsó 10 kilométer körül már úgy tűnt mezőnyhajrá lesz. Gábor itt egy kamu megindulást követően, még egyszer elrúgta, ekkor végre el tudott szakadni.

A visszalévő 8-9 kilométeren végig szembe szélben majdnem egy perc előnyt tudott kiharcolni, így abszolút és kategória harmadik helyen végezett!
Peti a többiekkel együtt érkezett meg, de egy nagyon határozott sprinttel az abszolút ötödik és kategória negyedik helyén végzett.

A hölgyek között Varga Anita nagyon szépen versenyezve kategóriájában az első abszolútban a negyedik helyen végezett!
Szerencsés Jocinak a dobogója 1 másodpercen, a sprinten múlott!

Középtáv eredmények:
Szél Gábor – Abszolút 3, kategória 3.
Zsille Péter- Abszolút 5, kategória 4.
Varga Anita – Abszolút 4, kategória 1.
dr. Takács Ádám – Abszolút 24, kategória 7.
Szerencsés József – Abszolút 33, kategória 4.
Knézics Attila – Abszolút 37, kategória 5.
Péter-Lichtenberger Ábris – Abszolút 65, kategória 13.
Péter Balázs – Abszolút 61, kategória 18.

Gratulálunk nekik.

Szeretnénk külön kiemelni és megköszönni a Teker Sportirodának az átlagon felüli szervezést, biztosítást, és lebonyolítást!

Fotó: Vígh Attila