2022. május 8-án vasárnap Kaposvárról rajtol a harmadik, egyben utolsó Magyarországi Giro d’Italia szakasz. Kerékpáros Egyesületünk Kaposvár várossal, és a Giro szervezőkkel közösen szeretne minél több kerékpárosnak lehetőséget biztosítani arra hogy átélje a Giro élményt.

A „Grande Partenza – Nagy Rajt” előtt kettő héttel, április 24-én vasárnap ismét a kerékpárosoké lesz a város.
Ezen a hétvégén szeretnénk ha minden kerékpározás szerető, kerékpározási tudástól, szinttől függetlenül együtt bejárná a Giro kaposvári szakaszát.
Vasárnap lehetőségetek lesz megélni a „Giro élményt”, részben olyan körülmények között ahogy azt a nagyok teszik.
Ezen a napon mindenkit várunk, kerékpár típustól, és kerékpározási képességektől függetlenül.
A táv 22 km, ennek a megtételére több mint 1 órát szánunk.
Ha úgy érzed hogy nem félsz másokkal együtt bringázni, képes vagyok 18-20 km/órás sebességgel haladni, akkor itt a helyed!
Ez a nap nem verseny, inkább túra. A cél hogy együtt, biztonságban, jó hangulatban bringázzatok egyet.
A teljes túra alatt, rendőrségi biztosítást, és kísérő autókat biztosítunk, így nem kell tartanod a forgalomtól.

A túra útvonala – Kaposvár, Kaposmérő körforgalom – Kaposvár.
A városon belüli útvonal: Kossuth tér, Fő utca, Dózsa György utca, Budai Nagy Antal utca, Új-piac tér, Áchim András utca, Vásártéri út, Jutai út, Hajnóczi József utca, 610-es számú fő út.

A várható program:
• találkozó a fő téren 13.30-kor
• közös fotózás, videózás
• Rendőri felvezetéssel, egyesületi késérő autókkal elindulunk a kaposvári útvonalon, Kossuth tér, Fő utca, Dózsa György utca, Budai Nagy Antal utca, Új-piac tér, Áchim András utca, Vásártéri út, Jutai út, Hajnóczi József utca, 610-es számú fő út.
• A várost a 610-es főúton Nagykanizsa irányába hagyjuk el
• Kaposmérő körforgalomban ismét Kaposvár felé fordulunk
• A Fő térre, 610-es számú fő út, Hajnóczi József utca, Jutai út, Vásártéri út, Áchim András utca, Berzsenyi utca (Corso), Ady Endre utca útvonalon térünk vissza.

Tudnivalók:
• A városi szakaszokon belül több rendőrautós felvezetést fogtok kapni
• A városon kívüli szakaszon rendőri felvezetéssel haladtok
• A sor elején egyesületi kísérőautó fog haladni (sárga villogóval)
• A sor végén egyesületi kísérőautó fog haladni (sárga villogóval)
• Az eseményen videó felvételek, és fényképek készülhetnek, ezek később felhasználásához a résztvevők hozzájárulnak
A rendezvényen bukósisak használata kötelező!
• A rendezvény eső esetén (ha több mint 50% esély van rá), elmarad!

További Kaposvári Giro hétvégék események:

Május 1. – K3 Giro dzsembori Kaposvár – Nagybajom – Kaposvár