Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy sikerült kvalifikálni a világbajnokságra.

Az esemény szeptember 15- 18 között került megrendezésre. 58 nemzet, 2000 indulója állt rajthoz.
A versenyen 145 km 3 hegy és 3900 szint várt rám, az én korosztályom a legnépesebb 196 indulóval köztük sok „volt” profi kerékpár versenyzővel.
Hogy tudjam, hogy mi vár rám, a verseny előtt három héttel elutaztam Trentóba, hogy bejárjam a pályát. Egy world tour mezőnynek is nehéz etap lenne, kategórizált heggyel, nem hiába volt ez a hegy (Monte Bondone 2180 m) a 2018-as Giro d’Italia-án egy szakasz.

2022.09.15. Csütörtökön összepakoltam a kis családomat (Móni, Dóri, Teo és ColnagoC64-et) és elindultunk Olaszországba Trentóba a verseny helyszínére.

Kalandos utunk volt, először Szlovéniában egy baleset miatt sokat araszoltunk az autópályán majd olyan felhőszakadásba és jégesőbe kerültünk, hogy vízfüggöny miatt állt az egész pálya.

Pénteken délelőtt átvettem a rajtcsomagot, majd a versenyközpontban átnézték a kerékpáromat. A délután folyamán egy könnyed átmozgató edzést csináltam.

Szombati napunkat a szálláson töltöttük egy gyönyörű festői környezetben, a teraszunkról kilátásunk volta tóra, amit a hegyek öleltek körbe. Szombaton reggelre az égiek ránk ijesztettek mert a hegy amit meg kellett másznunk (Monte Bondone), csúcsa hófehérbe öltözött és nem kicsit lehűlt a levegő. Bíztunk benne, hogy ez csak áprilisi tréfa és vasárnapra bejön az időjárás előrejelzés, és 20 fok lesz.

Eljött a várva várt vasárnap reggel, az égiek meghallgatták imáinkat és verőfényes napsütésre ébredtünk.
Nagy büszkeséggel töltött el, hogy magamra ölthettem a címeres magyar mezt.
Egy laza bemelegítő átmozgatás után 3 napi hideg élelemmel és meleg ruhával felszerelkezve beálltam a rajthoz. Az olaszokra nem jellemzően óramű pontossággal és precizitással ment a verseny lebonyolítása 10:12-kor a korcsoportom (M50-54) 196 fővel elrajtolt.


Az eszem azt diktálta, hogy saját tempóba kell mennem végig, hogyha célba szeretnék érni, mert a feladat nem kicsi, ami várt rám és a hegyek se. Az első hegy 20km 1550 szint, átlagban 10-11%, a második hegy 1680 szint szintén 20 km mászás, átlagban 10-11%, megspékelve 15%-os részekkel, a harmadik hegy 970 szint, átlagban 10%.
Éles rajttal indulunk a városból kivezető úton is őrületes volt a tempó az első 10 km-en 45-65 közötti volt a sebesség.
A 10 km sík után megkezdtük az első emelkedő mászását, egész jónak éreztem a lábaim, gondoltam, hogy megpróbálok lépést tartani a „nagyfiúkkal”. Ami sikerült is a hegy 2/3-ig (15 km), de sajnos rá kellett jöjjek ez nem az én tempóm, ha célba szeretnék érni el kell engedjem a mezőny elejét. Bíztam benne, hogy fel tudok érni velük a hegy tetejére és a lejtmenetem pihenek kicsit, de nem így lett, ehhez én még „kisfiú” vagyok.
Kicsit kotyogott a kávéfőző, innentől kezdve jöhetett a saját tempó, kisebb – nagyobb csoportokba összeverődve. Felérve az első hegy tetejére frissítőpontnál megtöltöttem kulacsomat, felöltöztem és zúztam lefele a lejtőn (hála isten elolvadt a hó és por száraz volt az út). A hegy lábánál leadtam a téli szett felét mert nem volt rá szükség és nem akartam cipelni, maradt nálam egy szélmellény és egy kar.
A két hegy között se síkon mentünk, voltak benne rövid 15%-os tüskék. A második hegy első 10 km-re viszonylag könnyedén ment, de jött a második 10 km, ami tudtam, hogy megkérdezi „mi volt a reggeli”. Küzdelmes menet után felérve a hegycsúcsra megkérdeztem a frissítő ponton, hogy van-e cola vagy fanta, sajnos nem volt csak izó, zselé, energiaszelet, banán, víz, így úgy döntöttem bemegyek a a frissítő pont melletti szomszédos étterembe iszom egy kávét mert itt már tudtam, hogy nem a helyezésért megyek, hanem a célba érkezésért.
Miután megkávéztam felöltöztem, elvégeztem a folyó ügyeket és folyattam a versenyt, jött újra a 20 km-es lejtmenet. Ugyanaz a szakasz várt rám újra a két hegy között, jött a harmadik hegy, amit viszonylag könnyedén abszolváltam, betudva annak, hogy a saját tempó megtette hatását, meglepő mód jól mentem felfelé. Felérve a harmadik hegy tetejére megkezdtem a Trentó felé felé vezető 10 km-es gyors szerpentines szakaszt, a városba leérve várt rám 3 km örömbringázás.
Ráfordulva a célegyenesre őrjöngő tömeg fogadott, rá kellett eszméljek, hogy egy világbajnokság befutókapujánál vagyok.
Célon áthaladva családom várt, akiknek ezúton is köszönetet szeretnék mondani, bármennyire is elcsépelt nélkülük ezt nem tudtam volna véghezvinni.
A verseny után tészta partival várták a célba érkezőket.

Hétfő reggel kissé fáradt lábakkal, tele élményekkel magunk mögött hagytuk Olaszországot és elindultunk haza.