Elérkezett a pillanat ami egy amatőr bringás életében mindenképpen a csúcsot jelenti, elkezdődött a Trentóban megrendezésre kerülő UCI Granfondo Világbajnokság.

Én ennek rendeltem alá a 2022-es évemet, versenyeimet.
A téli alapozásnak és a tavaszi felkészülésnek köszönhetően már viszonylag korán a Krakkói Majka Granfondon sikerült a vb-re kvalifikálnom magam mind időfutamban, mind mezőnyversenyben. Bár a nyár elején még úgy éreztem, hogy nagyon messze van a szeptember, de pik-pakk elérkezett.
Mivel a szervezők gondoltak azokra akik mindkettő számban startvonalhoz állnak, csütörtöki napon került megrendezésre az időfutam és vasárnap a mezőnyverseny.

Az időfutam távja 19 km és 190 m szintnek volt meghirdetve, de minden ismerős és a saját mérésem alapján is a 19 km stimmelt, de a szint szerencsére csak 90 m volt.
A pálya nyomvonala a város üzleti negyedéből indult s oda is érkezett vissza. A teljes pálya természetesen egy „hermetikusan” zárt, szinte 99%-ban tökéletes aszfalttal borított nyomvonalon, 14 körforgalommal tűzdelve lett kialakítva.
Már a pályabejáráson is éreztem, hogy sok fog múlni a körforgalmakon történő átveretéseken….. Sajnos így is lett, mert a kétszeri pályabejárás ellenére az egyik körforgalom áthajtása a versenynapon nem volt egyértelmű ugyanis a behajtási oldalon mindkét áthajtási lehetőség nyitva állt azonban a kihajtás csak egyik oldalon volt szabad, amibe természetesen sokad magammal én is belefutottam…..
Ez a hiba az utólagos kalkulációm alapján, legalább 2-3 helyet jelentett az eredményben.
Az időfutam protokollja teljesen ugyan az, mint a világversenyeken.
Több lépcsőben lehetett eljutni a startvonalra, s a rajtszám és versenyző azonosítás után a kerékpárt vizsgálták át mind geometriai méretek ellenőrzésével, mind az esetlegesen elrejtett tiltott motorok felkutatásával.
Ez a procedúra cca 5-7 percet vett igénybe, s aztán következett a felemelő és egyben pulzus felvívő várakozás a rajtra.
Körbenézve a világ minden részéről érkező versenyzők arcát, kissé megnyugodtam, mert mindenki hasonló izgalommal várakozott. Aztán eljött a pillanat, amikor felkerültem a pódiumra, közelben szurkoló barátok és kerékpárszeretők a kordon két oldalán, mögöttem a nem kis rutinnal rendelkező indító szaki, s már csak a visszaszámlálásra eszméltem a bűvöletből…. RAJT!


A teljes távon jól éreztem magam, egészen az ominózus körforgalomig, de ezt feledtette a kordonokat teletenyérrel verő szurkolók közötti célbaérkezés pillanata. Aztán látva az eredményt, hogy ezek ellenére 19-ik lettem az feledtetett minden izomlázat, fáradságot, küzdelmet, hibát, hiszen ez egy VILÁGBAJNOKSÁG!!!!
Ezt az érzésemet csak megerősítette az a tény, hogy az előttem érkezők között ex profi versenyzők is voltak.
Ami meglepő volt, hogy az időfutamon és a mezőnyversenyben is a korosztályom volt a legnépesebb.
Szóval ahogy az időfutam lezajlott, ideje volt a mezőnyversenyre koncentrálni.

A következő pihenőnapon autóval bejártuk a mezőnyverseny nyomvonalát. Sajnos itt nem ért az a meglepetés ami az időfutam pályájával kapcsolatban, ugyanis itt sajnos nem rontották el a szervezők sem a táv sem a szint adatszolgáltatását. Azaz 87 km-en 2285 m szintet tartalmazó pálya a valóságot tükrözte. 
A pálya szintrajza viszonylag egyszerű, 10 km nagyjából sík terep után kaptuk az első hegyet amely teljesen szétszaggatta a mezőnyt. Ami az én esetemben már az elején sem létezett, hiszen a korosztályom és tőlem idősebb hölgyeket a teljes mezőny legvégén indították. Szóval mi söprögettünk magunk mögött….


Na igen, az első emelkedő egy cca 20 km hosszúságú folyamatos mászás volt 190-ről 1563 m-re. Ezen a szakaszon az emelkedő mellett az időjárás volt amivel küzdeni kellett, ugyanis a völgyben 14 fok volt a rajtkor, aztán a hegytetőre felérve már csak 8-10 fok lehetett enyhe széllel, majd irány a 25 km-es lejtőzés ahol a völgyben ismét 20-22 fok fogadta az embert.
Ezt követően átverettünk egy kisebb 200 m-es szintkülönbségű hegyen, majd nekimentünk az utolsó 960 m-es hegynek. Ezt a megérdemelt jutalom követett egy cca 10 km-es lejtővel, és az időfutamról már jól ismert befutóval, azonban sokkal de sokkal nagyobb dübörgő tömeggel, mely arcok nélkül is könnyeket csalt a szemembe a fáradság könnycseppjei mellé.
Hát igen, ezek azok a hegyek amik valóban hegyek, nem Zselic, nem Mecsek, nem Bakony….. itt azért érezhető volt az erőhiányunk azokkal a nemzetekkel szemben akik válogathatnak a többezres hegyeik között….
De mindenképpen egy jó tanulság, hogy ha az ember ilyen szinten szeretne bármi maradandót elérni azért sokkal de sokkal többet kell dolgoznia. A mezőnyversenyen kategóriámban 36. helyen végeztem, s a lehetőségeimhez képest ezzel elégedett vagyok, hiszen csak ismételni tudom magam: ez egy vb volt!!!

Végül de nem utolsó sorban szeretnék köszönetet mondani edzőmnek Szöllőssy Istvánnak, Hosszúhetény neves polgárainak, edzőtársaimnak, egyesületemnek, az „S” betűs megbízható technikáknak amiket Szabó Tibor szerel kitartóan, s családomnak akik nélkül sohasem juthattam volna el idáig.