A nyári szezonban az egyik legkedveltebb versenyünk a Tour de Zalakaros. A rendezvénysorozat évről-évre megújul, növekszik. Idén a korábbi kétnapos versenyhétvége helyett, már
A pénteki és a szombati időfutamok után vasárnap több mezőnyverseny várt a kissé már fáradt csapatunkra. Az egész hétvégét Zalakaroson töltő csapattagjaink szombaton egy jól
Idén második alkalommal rendezték meg az Őrségi Kerékpáros és Terepfutó Fesztivált. A tavalyi rendezvény nagyon megtetszett néhány egyesületi tagunknak, így idén
Debrecen mellett rendezték meg idén is a Diákolimpia Országos Döntőjét, melyet a Magyar Kerékpáros Szövetség a Debreceni Kerékpáros Sport és Szabadidős Ifjúsági Egyesülettel (DKSI)
A szabolcsi megyeszékhely belvárosa adott otthont a Kométa Kritérium Liga következő állomásának, a szervezők egy látványos 900 méteres városi pályát jelöltek ki. Csapatunkat a
Újabb versennyel bővül az AKESZ versenysorozat. Idén első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal rendezték meg az Orfűi Kritérium mezőnyversenyt. Az elnevezés ellenére nem
A 16-ik Kínok Kínjának a neve mindent elárul. A komoly hagyománnyal rendelkező rendezvény mindig is az állóképességről szólt. A pálya az évek során mindig változott, de a fájdalom
Minden évben április utolsó hétvégéjén Pétfürdőn került megrendezésre az Amatőr Kerékpáros Egyesületek Szövetségének (AKESZ) utolsó tavaszi időfutam versenye. Az időjárás
Bemutatkoznál pár szóban? Illetve mutasd be a csapatod is röviden. Lippai Marcell vagyok 24 éves, informatikus, webfejlesztő. 2015-ben kezdtem országútizni. Eleinte csak Strava
A tavaszi időfutam szezon nem csak a síkon jól haladóknak próbál meg kedvezni. A 27-ik alkalommal megrendezett Stop Cukrászda időfutamot a domborzati viszonyok teszik izgalmassá. Ez az